5.fejezet

Bocsi a késésért, de nem volt kedvem írni (meg időm se). De most felteszem, és nemsokára jön a kövi... nem igérem, mert bármi közbe jöhet, de próbálkozom majd:)

Reggel a vezetékes telefon hangjára ébredtem. Letrappoltam a lépcsőn, mert még mindenki aludt, szóval most biztos felkelnek. Felvettem a kagylót, de nem szóltam bele.
- Apa? Te vagy az? – kérdezte egy férfihang.
- Szerintem téves. – mondtam.
- George Smith ott van valahol a közelben? – folytatta a beszélgetést.
- Igen. De ki vagy? – ilyen nincs. Hirtelen felhív egy srác hogy az apját keresi, aki mellesleg az én apám.
- Mondom George gyereke, de ha nem ér rá akkor majd máskor hívom. Viszlát. – letette, választ sem várva. Jobb lesz, ha nem említem meg apunak. Csak kiakadna, hogy milyen emberek vannak. Visszamentem a szobámba, visszafeküdtem Kellan mellé, de nem aludtam el. Úgy 11 körül újra megszólalt a vezetékes.
- Igen? – hallottam apa nyúzott hangját.
- ….
- Most nem jó, Taylor. A lányok itt vannak. Tudod, hogy szeretlek, és várom hogy haza gyertek, de Vanessa ideköltözött így nem tudlak olyan gyakran látni.
- ….
- Tudom, egyszer el kell mondani nekik, de anyátok nem hagyja.
- …
- Belül őt is nyomasztja, hogy nem ismer titeket.
- …
- Igen, ő akarta így. Találkozzunk hétfőn délben a szokásos kávézóban. Ott mindent megbeszélünk, de a lányok mindjárt felkelnek.
- …
- Szia.- ki a fene az a Taylor??? És mit akar?? Beszélnem kell apával. Álltam volna fel az ágyról, de Kellan visszahúzott.
- Mi az édes?? Hány óra van?- kérdezte kómásan.
- Jó reggelt kicsim. Úgy 11 lehet.
- Fel kéne kelni, igaz? – ilyenkor olyan, mint egy ovis. Nagyon ari.
- Nem ártana. Lemegyek, és csinálok kávét, úgy 10 perc múlva gyere le.
- Oké szívem, de először adj egy csókot. – odamentem, és gyors csókot leheltem ajkaira. Mikor elszakadtunk egymástól, indultam is le. Jól sejtettem… Apa már lent volt, Lisa pedig aludt. Jellemző rá. De hoppá. Neki fel kell kelnie, mert este indul a gépe. Tegnap este úgy dönött, hogy ma hazamegy. A munkahelyén az egyik kollegája megbetegedett és neki kell beugrania helyette. Berobogtam a szobájába, felkapcsoltam a nagyvillanyt, aminek hatására, fel is ébred. Mielőtt hozzám vágta volna a párnáját én lementem.
- Jó reggelt kicsim. – mondta, majd belekortyolt a kávéjába. – Nem tudtam, hogyan isszátok, szóval nem csináltam.
- Jó reggelt. Nem baj, majd én meg csinálom. – apa mindig gondoskodni akar mindenről, de valahogy nem sikerül neki.
- Ha elmondod, holnap már meg tudom csinálni.
- Nem vagyunk már kicsik, apu. Meg tudjuk csinálni mi is.
- Rendben. – hajtotta le a fejét. – Csak gondoltam jobb lenne, ha nem kellene reggel szenvedned vele.
- Jól van. Kellan feketén issza, Lizzie sok tejjel, 2 cukorral, én pedig kevés tejjel és 1 cukorral. – adtam be a derekam.
- Köszönöm.
- Apu. Kérdezhetek valamit?
- Persze kicsim.
- Ki az a Taylor? – tértem a lényegre.
- Öööö.. Ő egy munkatársam. – hazudik. Ismerem annyira, hogy tudjam, mikor hazudik.
- Persze, és azért mondta, hogy beszélni akar apával?
- Anyád ki fog herélni, ha elmondom az igazat.
- Ha nem mondod el, én elmegyek innen. Nem haza, mert ott anyu titkolózik, de el innen, az biztos. – még folytattam volna, de kopogtak az ajtón.
- Majd én kinyitom. –indultam az ajtó felé.