2.fejezet

Meghoztam a 2.fejit:)
Folyamatosan írok, így szinte biztos, hogy max.: 2 nap és jön a 3.fejii:)
Aki elolvassa kérem írjon komit, mert amit az előzöhöz kaptam azoknak nagyon örültem:)
Jó olvasást!

Ezen kérdések között aludtam el, majd hajnali 4kor már fent is voltam. Kilencre kellett beérnem a suliba, mert az első órám elmaradt. Hatra készen lettem a húgommal együtt, majd elindultunk. Őt kitettem az Orvosi Egyetem előtt, én pedig mentem tovább, hogy egy parkolót keressek a Táncművészeti környékén. Mivel még csak 8 óra volt, így simán találtam, majd felmentem az tanárihoz, bekopogtam és szerencsémre Kim Parker jött ki.
- Jó reggelt Miss Parker. Döntöttem, és szeretném az egyetemet Olaszországban folytatni. - igazából útközben döntöttem el, hogy elfogadom az ajánlatot.
- Neked is jó reggelt. Örülök a döntésednek, szerintem jól döntöttél. De akkor mennyünk fel, mert fel kell hívni az ottani egyetemet. Sajnos én nem tudok olyan jó olaszul, de azt hallottam, hogy te anyanyelvi szinten beszélsz.
- Igen. Miért?
- Mert szeretnélek megkérni, hogy te beszélj velük, mert én biztos valami hülyeséget mondanék. – jobban járok, hogy ha azt mondom hogy rendben. Nem kéne az utolsó pár hetemen magamra haragítani a tanárokat.
- Persze, nagyon szívesen beszélek velük. – felmentünk, és tárcsázta a számot, majd odanyomta a kezembe a kagylót.
- Igen? Ön az olaszországi Táncművészeti Egyetem igazgatójával beszél. – hallottam egy női hangot.
- Jó napot kívánok. Vanessa Smith vagyok a Seattle-i egyetemről. Kaptam egy ajánlatot, miszerint folytathatnám az egyetemet ott. Áll még ez a lehetőség?
- Igen, persze. Olyan nagyszerű tehetség, mint maga nem sok van a világon
- Köszönöm. Mikor kellene kezdenem?
- Ami azt illeti maximum két hét múlva. Tudom, nagyon hamar van, de ez a legkésőbbi ajánlat. – jézus, olyan hamar?
- Rendben, elintézem. Köszönöm ennyit szerettem volna mondani. Viszlát.
- Viszlát-, letettem a telefont és elmondtam Miss Parkernek hogy mit mondott az igazgatónő.
- Akkor javaslom, hogy töltsd ki a papírokat, miszerint egyetemet váltasz.
- Rendben. – ezután vagy 2 órán át beszélgettünk, és megkért, hogy tegezzem. A következő egy héten nem kell bejönnöm.
- Hol fogsz lakni? – kérdezte hirtelen.
- Talán apámnál, de nem biztos. – jézusom. Apát még meg sem kérdeztem róla, hogy odaköltözhetek-e. Ezután még tovább beszéltünk, majd 4 órakor elköszöntünk, mert mennem kellett Lizzie-ért. Mikor odaértem az egyetem elé, húgom fülig érő mosollyal fogadott.
- Szia! – ha nem ülök a kocsiban, biztos, hogy nyakamba ugrik.
- Szia! Mitől vagy így feldobva? – kérdeztem.
- Átmentem az anatómia vizsgán-, na ez nagy szó. Mindig az anatómiával szenvedett a legjobban.
- Na, ennek örülök. Tudtam ám, hogy sikerülni fog. – mosolyogtam.
- Mi van Kellan-nal? Már rég beszéltél vele. – Kellan a barátom. Egy hónap múlva lesz az két éves évfordulója annak, hogy együtt vagyunk. De most sajnos forgat.
- Éppen forgat. Kora reggeltől késő estig, tehát már rég beszéltem vele. – mondtam szomorúan.
- Jaj Nővérkém. Te nagyon beteg vagy. – mosolygott.
- Én nem vagyok beteg. Csak szomorú.
- Dehogynem. Ehhez orvostanhallgatónak sem kell lenni. A betegség neve: szerelem.
- Kösz tesó! Erre magamtól is rájöttem. – fintorogtam. De megszólalt a mobilom. Olyan boldog lettem, hogy kis híján felsikoltottam. Félreálltam és felvettem.
- Szia, Édes! Úgy hiányzol! – hallottam Kellan hangját. Egy hónapja nem láttam.
- Te is! Mikor látlak? – tettem fel a kérdést, aminek a válasza jelen pillanatban jobban izgatott, mint a vizsgáim.
- Nem tudom. Ennek a forgatásnak max. 1 hét és vége, aztán pedig Olaszországba megyek forgatni. Rómába. – ott forgat, ahová én költözök, vagyis találkozhatunk! Szuper!
- Van egy jó hírem, de nem telefontéma. – kíváncsi vagyok mit fog szólni hozzá.
- Jaj, kicsim. Most, hogy ezt mondod, nagyon kíváncsi lettem. Na de mennem is kell. Szia Édes.
- Szia! – furcsa. Olyan volt, mint aki kocsiban ül.